Új esély! Itt a II. [Bekezdés] pályázat shortlistje!

Tavaly 15 pályázó került fel a Twister Media kiadó regénypályázatának, a [Bekezdés] programnak shortlistjére (és hat nyert) , idén pedig 13, köztük a 4 éve csiszolgatott, többször megpályáztatott és bétáztatott Terra Incognita is. Hihetetlen öröm számomra, hogy újabb esélyt kapott a regényem. Most, miközben Az elveszett birodalmat javítgatom, elképesztő motivációt adott az írásra, egy akkora löketet, amivel felérnék a Holdig! 



A pályázatnak persze még nincs vége, ezen a ponton még bármi megtörténhet. Talán másik 12 társa jobbnak bizonyul, mint az általam beadott kézirat, ki tudja... Innen még ki lehet esni, és akkor biztos, hogy egész napos koktélozásba fogom fojtani a bánatom, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen... Hiszen még az is megeshet, hogy annyi küzdelem, szenvedés, fájdalom és öröm, és csalódottság után mégis kiadót talál a kézirat, ekkor pedig újabb ok keletkezik a koktélozásra :D Én izgulok, nagyon. 


Aki velem szurkol, megosztja az örömöm, és látogatja az oldalamat friss hírekért! 

A fák dicsérete

Még júliusban jelent meg az Aranymosáson a legújabb novellám, viszont elmulasztottam itt is közzétenni ennek hírét. Lassan aktuális lesz a benne található fő motívum, úgyhogy álljon itt az első néhány mondat (és a folytatás linkje).



1.
A hegy lábánál
bíborra kent napsugár
hajnallábán áll.

Az űrhajó némán szállt le a kora reggeli, szélmentes időben. Legalábbis Moira egy apró koccanást, egy leheletnyi fuvallatot nem hallott a sötétített, duplán szigetelő védőplasztik mögül. Akár egy gyerek, mindkét kezét az üvegre nyomta. Ráncosak, aszottak voltak már, mint a fakéreg. Talán még az orrát is odanyomta volna a hűs felületnek, amikor senki nem látja. Maradék méltóságát megőrizve azonban csak állt ott, szálfaegyenesen, és visszanyelte a könnyeit is – ne tudják, mennyire irigyli azokat, akik most sétálnak ki a fehér testből, és lépnek át a hajóhoz tolt csatlakozórámpára. Boldog, szerencsés földiek, akik utánpótlást hoztak erre a sivár és vergődő bolygóra.
Moira mindig is úgy érezte, hogy az otthona csupán egy purgatórium, átmenet két világ között, a vezeklés színhelye. A Föld, vagy a holdi függőkertek, az lehet csak a valódi Paradicsom! Aki egész életét eltöltötte néhány modulnyi hidroponikus farmon és föld alá fúrt járatban, mesterséges völgyben, idős korára megelégeli a börtönt és a tehetetlenséget. Még a Sziklatemplom angyalhangú kántora szerint is csupán bűnbocsánatért robotol mind, aki leszületett erre a homokszín bolygóra, és a feloldozás eljő majd, hiszen a halál csupán egy ösvény a Mars és a Föld között. Aki jól dolgozik, arra újjászületés vár az élő bolygón.
A bámészkodók arrébb álltak, ki-ki ment a dolgára, csak Moira simított még egyszer végig az üvegfelületen, pont ott, ahová a hajótest sziluettje vetült. A hívója felberregett, és a kargépének képernyője figyelmeztette rá, hogy hamarosan fogadja a telepi orvos, megérkeztek a vizsgálati eredmények.
Lehívta a liftet, és megadta a mínusz hatodik szint kódját. Miközben végigsietett a járaton, és befordult az orvosi szárny folyosóira, jobb kezének ujjaival halványan érintette a megnyugtató, kék és zöld mintás csempéket. Szerette a rajtuk kanyargó növényindák és önmagukba gabalyodó folyondárok képeit, az erdőkre emlékeztették. Legalábbis azokra a holókra, amiket a fogyatkozó földi, érintetlen dzsungelekről megszerzett.
Davis doki leültette a kedvenc helyére, egy cserepes banánfa alá, ami esztétikai és légtisztító funkciója miatt kapott helyet az irodában. Az orvos szerette a trópusi növényeket, legalább annyira vágyott a Paradicsomba kerülni, mint a legtöbb született marsi pornyelő.
Folytatás itt.

Zsoldos Péter Díj: novella kategóriájában jelöltek


 Meglepően indult a mai nap. Miközben arra várok, hogy az idei Aranymosásra vajon felkerül-e Az elveszett birodalom első fejezete, jó hírt hozott egy ismerősöm: Zsoldos-díjra jelöltek! Az Új Galaxisban (25. eddig utolsó lapszám) megjelent "Pacem" c. novellám került rá a jelöltek listájára, ami egy bajba jutott űrhajósnőről szól egy elképzelt, alternatív hidegháborús közegben, ahol az "űrverseny" fogalma másképp érvényesül, mint a mi történelmünkben. 

Most pedig megosztom mindenkivel az írást, hiszen mit ér az örömöm, ha eközben senki nem olvassa e bejegyzés tárgyát. :) 





Dyta Kostova
Pacem



1972. november 17.
Skylab űrállomás

Még senki nem járt előttünk itt. Talán 6-7 hónap is eltelik, mire az állandó személyzet megérkezik, és lakottá válik ez az égi sziget. A hosszú út előtt azonban pihenőt teszünk, feltöltjük tartályainkat az előre küldött üzemanyaggal, és búcsút veszünk.  Két nappal ezelőtt jobban féltem, mint az első fellövésemnél. Korábban több volt az izgalom, és kevesebb a rettegés, azonban az emlékek előtörtek, és hiába próbáltam visszaszorítani őket, utat találtak maguknak elmémben. A visszaszámlálás alatt végig csak arra tudtam gondolni, hogy nincs nálam fegyver, csupán egy gyorsan ható méregkapszula, amelyet az amerikai szabvány minden űrhajósnak biztosít. De amerikai vagyok-e én tulajdonképpen?
Most Dyta-nak szólítanak, Sam pedig Dottynak. Szmolenszkben születtem, és nem ismertem semmi más földrajzi helyet, csak szülőhazám azon részeit, melyeket a kiképzés során beutaztam. Szovjet vagyok, sőt, orosz, oroszok a szüleim, oroszok voltak a nagyszüleim, apai dédapám húga pedig II. Sándor cár feleségének, Marija Alexandrovna cárnénak udvarhölgye volt. Igaz, ezt a történetet csupán gyerekkoromban hallottam esti meseként, miközben földbe ásott bunkerlakásunkban bujkáltunk a nácik elől. Később sem tehettem említést róla; a szovjet hazának tisztes munkáskezekre, nem pedig burzsuj, dekadens arisztokráciáról szóló tündérmesékre volt szüksége.
Tudós lettem hát, racionális ember, geológiával és földméréssel foglalkozom. Hogy mégis mit keresek itt? Ó, bárcsak tudnék róla írni, de oly ismerősek az érzések: a súlytalanság, a lebegő hajtincsek puhasága, a számban gömböcskékké formálódó víz érintése… Rengeteg időm van, míg elérem úti célom. összeszedem magam, és mesélni fogok az utókornak arról, ki vagyok, hogy kerültem ide, és mi a feladatom.

Tzinkal c. novella



Amíg be nem indul az új Aranymosás-válogató, rendszeresen jelennek meg novellák, interjúk, ajánlók a Könyvmolyképző Kiadó oldalán. Kissé megkésve, de itt is tudatom, hogy megjelent rajta egy misztikus novellám, amit az egyik kedvenc írói gyűjtőoldalam, az  Apolló tintafoltjai is szárnyai alá vett. Érdemes oda is benézni további érdekes írásokért :) 


"Ha megtiltanám, hogy emlékeimet körbehordozza a szél a világban, nem ismerhetnétek meg életem történetét. Mily’ veszteség lenne ez számotokra! És mily’ magányosságra kárhoztatna engem, ki egészen idáig áhítoztam, hogy rám találjon egy hozzám hasonlatos lény, egy szélből és illatokból építkező gondolat, ami belesúgja kérges fülembe: „nem vagy egyedül”. Hol vagytok most, emez új korban, istenek?" 

Tovább olvasható az  Aranymosáson. 


Miről szól az Elveszett birodalom?

Minden regény cselekményét össze lehet foglalni egy oldalban... állítólag. Ezt hívjuk szinopszisnak. Ha most megpróbálnám Az elveszett birodalom teljes cselekményét, minden történetszálat és az egész hátteret leírni, garantálom, hogy több lenne egy A4-es oldalnál. Ez állítólag a  kezdő írók gyakori betegsége, mintegy a kezdőség ismérve. Ezzel én nem értek egyet, de a véleményem nem mérvadó ebben a kérdésben. Viszont nagyon röviden, és alig néhány spoilert alkalmazva felvázolom, miről is szól Az elveszett birodalom.

A regény műfaja: alternatív történelem (steampunk elemekkel). A fő cselekmény két szálon fut, az első fő szál a Briton Birodalomban játszódik. Ebben a világban a rómaiak elleni felkelést megnyerték az egyesült kelta seregek Boudica királynő vezetésével, ezért a Brit-szigetek soha nem vált a Római Birodalom provinciájává. A politikai berendezkedés pedig követte a hagyományt, és az egyesült kelta népeket, azaz a britonokat a további évszázadok során nők irányították. Azonban a matriarchátus idővel kitermelte saját ellenzékét, így a britonok kétezer évnyi történelme során óhatatlanul is felütötték fejüket a férfiak által szított lázadások, melyek közül a leghíresebb Briana királynő kormányzását volt hivatott megtörni. A lázadást leverték, ám a jóságos királynő nem kívánta véres megtorlásokkal megfélemlíteni saját népének férfi tagjait, ezért megalkotott egy rendszerváltoztatási törvényt, mely hosszúra nyúló, ám konkrét időszak meghatározása után apránként visszahelyezi a hatalomba a férfiakat is. 

Itt érkezünk meg a cselekmény fő idejébe.: az iparosodott Briton Birodalom a változás korát éli meg a technikai fejlődés és a fokozatos férfiasodás korszakában. Az Oakwood család nőtagjait követhetjük nyomon, amint keresik helyüket ebben a törékeny világban. Flora, a legidősebb lány a királynő szolgálatába áll, Bluebelle kalandokról álmodik, Lily pedig szembeszáll fiú féltestvérével, hogy a birtokot az örökösödési törvény változásai után is a család irányítása alatt tarthassa. 

Ezzel szemben a Római Birodalom, modernizálódott hadseregével, stabilan tartja határait. Az iparosodás és felvilágosodás következtében viszont szintén belső harcait vívja. A császár, Marcus Romolus fiai két ellentétes oldalra állnak ezekben a politikai csatározásokban. A szenátusban a patríciusok és a hatalmat nyert plebejus képviselők egymásnak esnek egy törvényjavaslaton, ami megszüntetné a rabszolgaságot, és egyéb módokon kedvezne a köznépnek. Az egyiptomi provincia elszakadási kísérleteket tesz, a háttérben pedig már készülődnek a birodalmat feldarabolni kívánó hadurak, külföldi kiskirályok. 

A Római Birodalom mindig ütőképes hadserege az évszázadok során csupán egyetlen területet nem tudott meghódítani: a titokzatos Galliát. Minden kísérlet kudarcba fulladt, a tenger felől érkező hajókat sűrű, mágikus köd nyelte el, a szárazföldi légiókat vad szörnyetegek szaggatták szét a sűrűn benőtt erdőkben. 

Az események hatására a két birodalomból egyszerre kezd menekülésbe egy-egy számkivetett csapat, hogy végére járjon a rejtélynek, és új hazát találjon. De köztük is akad, aki elárulná társait, csak hogy megbízója saját magának követelhesse az ismeretlen földterületet, az idők során elveszett Gall Birodalmat. 

Ki vagyok, mit akarok?

Üdvözlök mindenkit a blogomon! 

A felület még nem tökéletes, de nem titkoltan azzal a céllal jött létre, hogy segítsen hidat építeni köztem és azok között, akik szívesen olvasnak sci-fi és fantasy történeteket, alternatív történelmi írásokat, folytatásos regényeket. 

Dyta Kostova

Néhány éve foglalkozom aktívabban a fantasztikus irodalommal, a szemfülesek már néhány pályázaton is találkozhattak a nevemmel, illetve találhattak cikkeket a Galaktika online felületén, melyeket én írtam. Fantasztikus művek létrehozásában voltak sikereim is, kudarcként megélt eredményeim is. Mint minden kezdő, én is átéltem azt a kellemesen bizsergető érzést, amikor az első mű megjelenik, amikor az első pályázati siker megszületik, ugyanakkor nemrég átéltem azt is, amit legtöbbünk kudarcként értékel: a pályázati sikertelenséget, az olvasói vélemények megosztottságát, a kötekedő, kritikus olvasókat.

Ilyenkor a hideget-meleget is kapott szerző leül egy percre, elgondolkodik rajta, hogy miért nem sikerült, mi lett volna, ha sikerül, és vajon hol rontotta el igazán. Nem volt elég jó a pályamű? Nem volt elég ütős a történet? Vagy csak a felvezetés nem sikerül elég hatásosra? Bizony sokat számít egy első mondat, egy első fejezet, nem hiába olvasni az egyre szaporodó írástechnikai oldalakon blogokon, hogy mi mindent eredményezhet egy gondosan megválasztott felütés. 

Akik a fantasztikum témakörében alkotnak, bizonyára találkoztak már az évente visszatérő, neves pályázatokkal, amelyek mindig új és új kezdetet ígérnek. Nálam sincs ez másként. Első komolyan vett művemet 2013-ban küldtem el a Preyer Hugo novellapályázatra, és a se nem túl jó, se nem túl rossz középmezőnyben végeztem. Ez volt jelen alkotói nevemen írt Oculus című novellám. További három évnek kellett eltelnie, hogy felrázzon a felismerés: egy másik, épp befutó magyar szerző ugyanezzel a címmel épp regényt készül kiadni. Ekkor aztán megmakacsoltam magam, átírtam a novellám, új címmel láttam el, és beküldtem az Aranymosás oldalára, ahol most is megtekinthető. 

És itt jön képbe az Aranymosás. A Könyvmolyképző Kiadó híres pályázata és irodalmi magazinja aktívan közreműködik abban, hogy új tehetségek kerüljenek be a szórakoztató magyar irodalom vérkeringésébe, ezért évek óta működteti íróiskoláját, ahová évente legalább kétszer van felvétel. Én is megpályáztam egy helyet. Így lettem a hatodik alkotói fészek tagja, és végeztem az íróiskola alap tanfolyamát 2016 nyarán a Könyvmolyképzőnél. Ezt követte a Corvus megjelenése két részletben. 



Időközben több más pályázaton is részt vettem, ezek eredménye két írás megjelenési lehetősége az ÚJ Galaxis magazinban. Az első a 2015-ös Preyer Hugó-ra küldött novellám, a Pacem, mely immár sokkal jobb helyezést ért el a korábbinál, és megjelenésre alkalmasnak találták az ítészek. A másik pedig a "Robotok munkában" pályázatra küldött írásom Musicus címmel, mely jelenleg is szerkesztés alatt áll. (Update: a magazin anyagi okok miatt jelenleg szünetel, így a novellák nem kerülnek nyomtatásba sajnos. De igyekszem már megjelenési módot keresni a Musicus számára.)



A sikereken felbuzdulva, és a szorongató határidő miatti nyomás alatt befejeztem első regényem, a Terra Incognita első verzióját, és be is küldtem a VI. Aranymosás irodalmi válogatóra. Idén februárban értesítettek, hogy a szövegem bekerült a legjobb 20 pályamunka közé, és részletek fognak megjelenni az oldalon, tehát versenyben vagyok a regény megjelenési lehetőségéért. 



Most, hogy a válogatás csaknem egy hónapja lezárult, és már ismerjük a végeredményt, számot kellett vetnem vele, hogy az írás mégsem olyan jó, mint amilyennek én, a szerző belülről hittem, és hogy van még mit csiszolni, átírni, kicserélni. Egyszóval: fejlődni. És nemcsak a regény szövegét kell csiszolni, hanem a kommunikációt is, amely a kritikus olvasók felé kikívánkozik. Első alkalommal szembesülhettem vele, hogy az írásom nemcsak az enyém, abban a pillanatban, ahogy kikerült az oldalra, közkinccsé vált, véleményezhető, kritizálható lett. Állítólag minden szerző átéli ezt, és legtöbbjük érzékenyen viseli. 

Ideje tehát a nyilvánosság elé lépni, megosztani az írásokat, a terveket, beszámolni jóról és rosszról, és legfőképp megszokni, hogy ezentúl nemcsak magamnak, hanem nektek is írok. Véleményezzétek ház szívetek szerint az összes kikerülő bejegyzést, semminemű cenzúrát és moderációt nem kívánok alkalmazni. 

Segítsetek nekem felkészülni a következő Aranymosásra, tartsatok velem az igazi, nyomtatott könyves szerzővé válás útján! 

Új esély! Itt a II. [Bekezdés] pályázat shortlistje!

Tavaly 15 pályázó került fel a Twister Media kiadó regénypályázatának, a [Bekezdés] programnak shortlistjére (és hat nyert) , idén pedig 13...